Elég sajátos nézőpont az enyém:„külsősként” vehettem részt a
2014-es írókörös táborban, mert én követtem el a tavalyi Kéziratéj nyertes
novelláját.
Természetesen már jóval a tábor előtt beindult a
frusztráció-generátor az agyamban, hogy hű, öt napig profi írókkal leszel
összezárva, és időre, megadott témára kell novellákat írnod, na, parázol már?
Szerencsére fokozatosan kioldódtak belőlem a görcsök, amit
főleg annak köszönhetek, hogy mindenki nagyon aranyos volt. Megismertem egy csomó
jó fej embert, és szép lassan rájöttem, hogy attól, hogy valakinek könyvei
jelentek meg, még ugyanolyan ember marad. Eszik, alszik, komolytalankodik, nem
szeret mosogatni, meg ilyenek. És esetenként neki is komoly fejtörést okoz fél
nap alatt, kötött témára megírni egy épkézláb történetet.
A másik felszabadító dolog maga a helyszín volt: faház egy
halastó partján, internet nélkül, fényszennyezetlen égbolttal. Ez még egy
mesebeli elefántcsonttoronynál is sokkal jobb (még akkor is, ha egerek vannak
benne, amik megvámolják a csokidat). Aki meg nagyvárosban él, annak az is nagy
élmény, ha végre egy tucatnyinál több csillagot láthat az égen.
Láttunk kócsagokat is (ők valami gyönyörűen repülnek!), őzet,
vízisiklót, jégmadarat (szintén lélegzetelállítóan szép állat, és nem hittem
volna, hogy valaha élőben találkozom vele), meg a helyi gazdaság bivalyait és
szürkemarháit.
A halastóban úszni is lehetett, evickéltem is benne egy
kicsit, amihez jó adag bátorság kellett, mert én és a víz általában nem vagyunk
baráti viszonyban.
A tábor programja kötött volt, de az írós feladatok mellé
jutott játék meg sok szabadon eltölthető idő is. Délelőtt írtunk, délután
egymás novelláit olvastuk, este pedig kritizáltunk (természetesen nem buksisimi
hanem feketeleves módon).
Számomra a kritizálás volt a legfrusztrálóbb és legnehezebb
(megint csak a „hogy jövök én a kiforrott írók írásaihoz” para), de a végére
talán ez is jobban ment egy fokkal. Ezek a rövid idő alatt, pihentetés nélkül
készült írások nyersebbek és meggondolatlanabbak lettek, mint amire általában képesek
vagyunk, kihozták a tipikus hibáinkat (nálam kb. *minden* kezdős hibát), de egy
ellenkező irányú hatást is éreztünk, az inspiráló közegét.
Írtam egy rossz és egy jó novellát, meg egy felet, és hála a
többiek kritikáinak, valószínűleg mind a háromból jót tudok rittyenteni. Az
elsőt teljesen átírom, csak az alapötletet hagyom meg, a másikat befejezem és
pihentetem, a harmadikat csak alaposan megfésülöm majd.
Nagy élmény volt, köszönöm mindenkinek! Talán az volt a
legjobb, hogy láttam, milyen jól működik egy ilyen tarka összetételű csapat,
ami annyiféle zsánert, műfajt és megközelítést tömörít egybe, hogy jóformán
csak az írás szeretete meg a fejlődni vágyás közös. Mindenki adott valamit az
egészhez, mindenki hatott valamivel a többiekre.
Jó sokat tanultam, kaptam egy csomó XP-t, és még mindig
tart az írós energialöketből. Fura módon a kritikák is csak növelték az amúgy
elég aprócska önbizalmamat, és most íróbbnak érzem magam, mint valaha.
Azt hiszem, megyek is írni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése