2014. augusztus 8., péntek

Írótábori élmények



Elég sajátos nézőpont az enyém:„külsősként” vehettem részt a 2014-es írókörös táborban, mert én követtem el a tavalyi Kéziratéj nyertes novelláját.
Természetesen már jóval a tábor előtt beindult a frusztráció-generátor az agyamban, hogy hű, öt napig profi írókkal leszel összezárva, és időre, megadott témára kell novellákat írnod, na, parázol már?

Szerencsére fokozatosan kioldódtak belőlem a görcsök, amit főleg annak köszönhetek, hogy mindenki nagyon aranyos volt. Megismertem egy csomó jó fej embert, és szép lassan rájöttem, hogy attól, hogy valakinek könyvei jelentek meg, még ugyanolyan ember marad. Eszik, alszik, komolytalankodik, nem szeret mosogatni, meg ilyenek. És esetenként neki is komoly fejtörést okoz fél nap alatt, kötött témára megírni egy épkézláb történetet.

A másik felszabadító dolog maga a helyszín volt: faház egy halastó partján, internet nélkül, fényszennyezetlen égbolttal. Ez még egy mesebeli elefántcsonttoronynál is sokkal jobb (még akkor is, ha egerek vannak benne, amik megvámolják a csokidat). Aki meg nagyvárosban él, annak az is nagy élmény, ha végre egy tucatnyinál több csillagot láthat az égen.
Láttunk kócsagokat is (ők valami gyönyörűen repülnek!), őzet, vízisiklót, jégmadarat (szintén lélegzetelállítóan szép állat, és nem hittem volna, hogy valaha élőben találkozom vele), meg a helyi gazdaság bivalyait és szürkemarháit.
A halastóban úszni is lehetett, evickéltem is benne egy kicsit, amihez jó adag bátorság kellett, mert én és a víz általában nem vagyunk baráti viszonyban.

A tábor programja kötött volt, de az írós feladatok mellé jutott játék meg sok szabadon eltölthető idő is. Délelőtt írtunk, délután egymás novelláit olvastuk, este pedig kritizáltunk (természetesen nem buksisimi hanem feketeleves módon).
Számomra a kritizálás volt a legfrusztrálóbb és legnehezebb (megint csak a „hogy jövök én a kiforrott írók írásaihoz” para), de a végére talán ez is jobban ment egy fokkal. Ezek a rövid idő alatt, pihentetés nélkül készült írások nyersebbek és meggondolatlanabbak lettek, mint amire általában képesek vagyunk, kihozták a tipikus hibáinkat (nálam kb. *minden* kezdős hibát), de egy ellenkező irányú hatást is éreztünk, az inspiráló közegét.

Írtam egy rossz és egy jó novellát, meg egy felet, és hála a többiek kritikáinak, valószínűleg mind a háromból jót tudok rittyenteni. Az elsőt teljesen átírom, csak az alapötletet hagyom meg, a másikat befejezem és pihentetem, a harmadikat csak alaposan megfésülöm majd.

Nagy élmény volt, köszönöm mindenkinek! Talán az volt a legjobb, hogy láttam, milyen jól működik egy ilyen tarka összetételű csapat, ami annyiféle zsánert, műfajt és megközelítést tömörít egybe, hogy jóformán csak az írás szeretete meg a fejlődni vágyás közös. Mindenki adott valamit az egészhez, mindenki hatott valamivel a többiekre.
Jó sokat tanultam, kaptam egy csomó XP-t, és még mindig tart az írós energialöketből. Fura módon a kritikák is csak növelték az amúgy elég aprócska önbizalmamat, és most íróbbnak érzem magam, mint valaha.
Azt hiszem, megyek is írni…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése